2011.10.31.
07:00

Írta: fuszulykavirág

A felfújható férfi

Előre kell bocsátanom, hogy ez a poszt nem sokban fog hasonlítani a korábbiakhoz. Eddig igyekeztünk tényleges reklámelemzésekre szorítkozni, de ezt a reklámot nézve bennem egészen más jellegű gondolatok fogalmazódtak meg.

Onnan indult az egész, hogy már eleve értetlenkedve pislogtam erre a kisfilmre: mit keres a tévében egy internetes hírportál reklámja? Mert valahogy azt súgná valami ösztön ott legbelül, hogyha te egy internetes felület vagy, akkor mondjuk praktikusabb lenne az interneten hirdetned, ahol már eleve csak olyanok futhatnak bele a hirdetésedbe, akik legalább internetfelhasználók, és nem csak úgy beleordítani a nagyvilágba, hogy én vagyok a fasza, független hírportál, aztán a közönség meg válogassa ki magát, hogy ki az, aki egyáltalán tudja, mi az az internet.

Aztán eszembe jutott, hogy talán most valamiért kifejezetten fontos lehet az Origónak, hogy minél több embert elérjen, minél szélesebb felületen tudja elmondani, hogy ő alapos, hiteles és tényszerű, még akár annak az árán is, hogy a kommunikációjának egy részét a kútba dobálja (mert mondjuk nagyanyám biztosan nem fogja beköttetni a szélessávot csak azért, hogy az Origót böngéssze). És miért lehet most különösen fontos az Origónak egy ilyen kampány? Talán mert úgy érzi, most esélye van arra, hogy a másik legnagyobb hírportál látogatóinak egy részét átcsábítsa magához. Természetesen az Indexre gondolok.

Sorra érkeztek a hírek arról, hogy az Index kulcsemberei egymás után adják be a kulcsot, és hagyják ott a lapot. A nyár végére csúcsosodott ki a dolog, amikor Tóta W. Árpád után a főszerkesztő, Uj Péter is felállt. Aki nem látott a kulisszák mögé, nem igazán értette, tudta mi folyik az Indexnél. Aztán jött egy kurtán furcsa Tóta W. interjú, amiben ilyenek voltak:

"- Politikai ok miatt került le cikked, blogbejegyzésed az index címlapjáról?

- Nem volt ilyen. És azért jöttem el, hogy ne is legyen.

- Volt rá sansz?

- Bőven volt.

(...)

- Éri kormányzati befolyás az indexet?

- Éri.

- Hallani, hogy cikkek nem mennek ki, kiment cikkek esnek el-le váratlanul, címlapképet kell cserélni, mert túl gúnyosnak ítéltetik.

- Nem tudom őszintén cáfolni."

Itt már lehetett érezni, hogy valami változóban van az Index háza táján, majd szeptember közepén megjelent a Kreatív Online-on egy igazán részletes írás, ami rávilágított a tulajdonos és a szerkesztőség feszült viszonyára, és más megvilágításba helyezte a lapot sorozatosan elhagyó kollégák helyzetét. Ez a Kreatív cikk azért széltében-hosszában bejárta a magyar internetet, jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a méltán népszerű hogyvolt blog is megörökítette egy jelzős szerkezet erejéig: "csak néznek, mint Index tulajdonos a lapjáról szóló Kreatív cikkre, ezmegmiafasz".

A nagy kérdés pedig csak az, mit szólnak mindehhez az olvasók. Eljut-e hozzájuk egyáltalán, és ha igen, hogy vélekednek róla? Egy mezei blogger nagyon pontosan megfogalmazta azt, mi változhat meg egy Index törzsolvasóban:

"Az Index egyébként most nekem egy fekete lyuk, mert egy kurva szót nem értek abból, hogy Új Pétert elment(ették), ő némasági fogadalmában majdnem nem mondott semmit, Tótawé azért lenyilatkozik, valamint HVG ügynök lesz. Úgy egyébként mindenki megígéri, hogy a ZIndex az kurvára ugyanúgy az Index marad, de biztos egy csomóan elmentek. Vagy nem. (...) Valaki komolyan megmondhatná, hogy én akarok-e még Indexet olvasni? Vagy blogközösséget vállalni vele."

Ez nyilván csak egy vélemény, nem tudhatjuk, hányan gondolkodnak még hasonlóan, de biztosan vannak még, és az Origónak igaza van, nem hagyhatja, hogy az Indexből kiábrándulók ne hozzá pártoljanak át, és hogy minél több bizonytalankodót elcsíphessen, ahhoz a lehető legszélesebb közönséget kell megszólítania. Szóval valójában nagyon is helye van ennek a reklámnak a tévében.

 

(A poszt végén a szerző töredelmesen bevallja, hogy hosszú évek óta indexes kezdőlapját a nyár folyamán hvg.hu-ra cserélte. Róla már lekésett az Origo.)

Szólj hozzá!

Címkék: index origo hírportál

A bejegyzés trackback címe:

https://admission.blog.hu/api/trackback/id/tr223341322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása