Csütörtöki lazításnak most nem egy új kampányt kerestem, hanem valami kifejezetten régit. Végül 3 retró plakátot gyűjtöttem össze, amik az én személyes kedvenceim.
Az első máris a Mónika porszívó plakátja, mert emellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Én magam nem is mertem komolyabb elemzésébe bocsátkozni a reklámnak, megkértem inkább szexista viccekből diplomamunkát író barátnőmet, hogy mondjon nekem szakvéleményt erről a tisztes iparosmunkáról.
"A reklámplakát nem titkolt szándéka párhuzamot vonni a Mónika típusú porszívó, valamint az eszköz tulajdonosa (Mónika?) között, aki nem mindennapi módon lenge öltözetben mímeli a takarítást. A párhuzam egyrészt a nő és a háztartási eszköz között húzódik (nő=porszívó), ami arra az elavult, szexista sztereotípiára utal, mely szerint a nők legnagyobb haszna (az utódnemzés kötelessége után), hogy rendben tartják a háztartást. A plakát fanyar ambivalenciáját az adja, hogy a nőknek szánt háztartási eszközt éppen a nők megalázásával próbálja népszerűsíteni."
Nem tudok ezzel nem egyetérteni. Nyilván volt az a kor, amikor ez még a "belefér" kategória volt, lehetett egymással cinkosan összekacsintani, hogy "érted, szívassa ki, haha", de ma már szerintem nincs ember, aki egy ilyen reklámot bármilyen közterületen el tudna képzelni. (Akit pedig érdekelnek a szexista viccek szakdolgozat eredményei, az hamarosan megtekintheti őket itt.)
A következő plakáton a bácsi elég fenyegetően tolja az arcunkba a hüvelykujját, és csak feltételezni tudom, hogy az elégedettségét akarja kifejezni ezzel a gesztussal. Őszintén bevallom, hogy meg kellett kérdeznem Anyukámat, hogy mi az a Trapper, nem volt számomra egyértelmű, hogy a bácsi tetőtől-talpig famerben feszít. De ha már megszólítottam Anyámat, nyilván nem úsztam meg anekdota nélkül: Odesszában drágábban lehetett eladni az elvtársnőknek a Trappert, mint a Levist, mert arról fogalmuk sem volt, hogy micsoda, erről meg még ők is tudták, hogy mennyire klassz. Úgyhogy mint kiderült, a konyhai szeletelőnk Trapperek árából van.
Az utolsó retró plakátom pedig nem más mint a Tisza kis susztermanója a klasszikus szlogennel. Itt nincs szó személyes érintettségről, egyszerűen csak szeretem, hogy 1971 óta létezik ez a márka (tudom, hogy nem folyamatosan). Szeretem, hogy megtartották a logót, szeretem, hogy sikerült visszahozni a piacra, szeretem, hogy megtartottak benne minden szerethetőt, és szeretem, hogy egyszerre old school és modern.