Az elmúlt évhez hasonlóan a Kreatív Online idén is megkérdezte a népet, szerintük melyik volt 2012 legjobb reklámja. Nem voltak válogatósak: a szerencsés tizenhármas listában van sör, szolgáltatók, női magazin, de ott figyelnek például a Mizo idétlen tehénkéi, a Magyar Református Egyház karácsonyi üzenete, valamint az év legtöbbet inzultált plüssgyomra, Pocak is. Zárójelben, a kis zöld förtelmet melegen ajánlom az Okego mém-gyáros szakmunkásainak szíves figyelmébe: emberek, így kell ezt csinálni! Persze saját jogon ők is felkerültek a listára az RTL II-t beharangozó plakátkampányukkal, amely eredményeképp, idézem: „Gesztit mémkirállyá koronázták”. Nem lett éppen rossz az anyag, de a beiktatással várnék egy kicsit, már ha ez nem számít felségárulásnak.
Ha pedig kérdeztek, mi válaszolunk! Több se kellett, előtúrtam a fiókból a „huszonéves értelmiségi nő, aki szeret utazni és sportolni” feliratú pólómat, és a célcsoport-érzés kedvéért abban néztem végig a szpotokat. Ezzel a stratégiai értékű lépéssel a releváns reklámok száma némileg lecsökkent, maradtak a hazafias-olimpiások, a kis Aranydisznós (kíváncsi lennék, hogyan mondott köszönetet a díjátadón), a Metropol, futottak még a MRE és az RTL II.
És bár óriási híve vagyok a „kevesebb néha több” elvének – mely alapján a Metropol simán mindent visz – nálam mégis a Telekom (és vele a DDB) olimpiára építő szpotja lett a befutó.
Technikai megoldásai meg sem közelítik az E.on profi fotós- és vágási bravúrjait, ami azonban az én szempontomból fontos, az maga az érzés, amit kelt: az itthon túl ritkán megélhető, érdek nélküli összetartást, közös izgulást, (remélhetőleg) eredménytől független elismerést mások (de végül mégiscsak a MI) teljesítménye iránt. Pacsi a kreatívoknak a szívdobogós kütyüért – különleges kapcsolatot teremtett a két oldal között, amely biztosan óriási élmény volt a sportolóknak is. A szpot nem terméket ad el, hanem az érzésen keresztül a brandet – tankönyvi megoldás.
Egy dolog marad tisztázatlan: ugyanaz a DDB, aki ezt kivitelezni tudta, mitől borult el annyira, hogy a pár hete „megénekelt” egypercest sikerült az év végén ránk szabadítania? Úgy tűnik, az Olimpiával kapcsolatos érzéseket jobban meg tudták ragadni, mint ezt az egész karácsonyosdit. Előbbiek valamiért valóságosabbnak tűnnek... Érdekes. Elgondolkodtató.
