Mi a helyzet akkor, ha egy gazdasági válság kellős közepén, amikor sorra dőlnek be a hitelek, és a bankok az első számú közellenség megtestesítői, az a feladat, hogy adjunk el hiteleket? Ott hagyjuk az egészet, és nem vállaljuk? Vagy csináljuk azt, amit korábban, és esténként azért imádkozunk, hogy a teljesen megváltozott környezet ellenére továbbra is működjenek a reklámjaink? Lássuk be, egyik sem célravezető.
Helyette lehet azt csinálni, amit a Cofidis kreatívjai tettek. Megértették, hogy nem lehet a "béke-idők" reklámjait folytatni. Nem mondhatják magukról, hogy ők megbízhatóak, mikor senki nem bízik a hitelezőkben, nem beszélhetnek a tapasztalatukról, mert jelen helyzetben senki nem rendelkezhet releváns tapasztalattal. Arra meg ne is gondoljanak, hogy esetleg biztonságosnak mondják magukat - nincs elő ember, akinek bármilyen pénzintézetről a biztonság jutna eszébe. Tehát adott a helyzet, bármi amit eddig csinált bárki, az kuka, és a megváltozott helyzetre reagálva kell kitalálni valami újat.
Ez az, ahol a Cofidis-nél elkapták a fonalat. Nincsenek elvont fogalmak, nincsenek lehetetlen fantáziák és irreális jövőképek. Mi van helyette? A valóság. Valódi emberek, fókuszcsoportos környezet, vélemények, nem agyonfogalmazott reklámszöveg, hanem igazi mondatok, igazi emberektől. Persze attól még reklámról van szó, de amit el akarnak adni, az igenis a valóság, de maradjunk abban, hogy a valóság egy igen élethű illúzióját kapjuk.
Mindehhez pedig szépen illeszkedik a plakátkampány a leghétköznapibb arcokkal, akiknek bénán van gombolva az ingük, átlátszik az atlétájuk, és tényleg a szomszéd nénire ismerünk bennük. Vagy magunkra. Ezzel viszont nagyon óvatosan kell bánni, nem lehetnek "túl valóságosak" a szereplők, különben a fene sem akar majd azonosulni velük. Mindenesetre szerintem nagyon rendben van ez a gondolat a valóságról.
