Ugye mindenkinek mosoly ült az arcára? Az egyik legemlékezetesebb reklám, amit valaha láttam. Az 1999-ben készült reklámból évekig zengtük még, hogy "gerappaaa" (magyarosan ugye így hangzott:)).
A reklám ereje a humorban rejlik. Talán a humorral lehet a legtöbb embert megszólítani. A viccet mindenki érti, és általában szereti is. A jó reklám azután saját útjára indul, szájról-szájra terjed, és a "gerappaaa" igen csak sok szájban megfordult.
Hogyan érték ezt el? Először is, ahhoz, hogy emlékezzünk egy reklámra, fel kell hívnia magára a figyelmünket. A fura fiú a seprűvel, aki valami hülyeséget szajkóz folyton, megfelel ennek a kritériumnak.
Másodszor a reklám első része tele van rejtéllyel, ami azért jó, mert az emberek szeretik a feladványokat, ha ők találhatják ki, miről is szól a reklám. Még egy plusz pont a reklámnak. A néző nem érti, hogy mi a fenét csinál az a szánalmas gyerek, és egyáltalán, mi az a "gerappaaa"? A feszültség már-már a tetőfokára hág, mikor bekövetkezik a katarzis élmény: megjelenik a piros autó, és már mindent értünk. Ezzel a mozzanattal feloldják a reklám keltette feszültséget, a néző újra megnyugodhat.
Harmadszor, nagyon jó zenét választottak a reklámhoz. Egy ilyen ütős zene nélkül nem lett volna ennyire hatásos, mint ahogy erről már olvashattunk az Annyi pöttyös vár még rád? posztban. Ez a szófoszlány, a ritmus akaratlanul is belemászik a fülünkbe, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy mi is azt dúdoljuk, hogy "GERAPPAAAAA".
A piros autó elhozta a szabadságot, a divatot, a pezsgést az út menti kis poros büfébe. Az a fura fiú nem szeretett volna mást, csak átélni azokat az érzéseket és élményeket, amit egy Renault nyújt.
Köszönöm Tom Jones, köszönöm Renault! :)
