Mi kell egy szerethető reklámhoz? Egy országosan ismert és szeretett márka, párosítva egy országosan ismert és szeretett zenével. Mi kell egy felejthető reklámhoz? Ugyanez. A Túró Rudi marketingstábja egy szűk és kacskaringós szerpentinen száguldó autóra ült fel, ahonnan könnyű lezuhanni a mélybe, de ha nem így történik, az élmény és persze a nyereség határtalan lehet. Mindezek ellenére, talán mégsem volt olyan nehéz dolguk: a reklám stílusában a szintén népszerű hungarikum, a Zwack Vilmos spotjára hajaz. Annyiban mindenképpen, hogy mindkettő összekapcsolja a generációs élményeket a generációs zenékkel. Ezeket a reklámokat nézve mindenki találhat kedvére való momentumot, vonatkoztatási pontot saját élményeihez, így személyessé válik, közvetlenül az érzelmeinkre hat.

Az életesemények visszaidézése, a nosztalgia azonban visszafelé is elsülhet. Ha túlságosan szájbarágósan teszik ezt, akár egy kézlegyintés is lehet az eredmény, amitől nagyobb félelme nemigen lehet az irodájában kezét tördelő brand managernek. A reklám azonban működik. A semleges vélemények elkerülik, a többség vagy szereti, vagy fanyalog. A Quimby-rajongók felkapják a fejüket, akár ujjongva kedvenc zenéjük hallatán, akár dühöngve, hogy már ezt is kisajátították. Lehet vitatkozni azon is, hogy Túró Rudit tömünk-e a szánkba csókolózás előtt egy randin vagy a tömeg közepén egy koncerten, de arról nem, hogy szeretjük-e vagy sem. Szeretjük.

A reklám pozitív hangulata, dallamos zenéje közben észrevétlenül hat, elfeledteti a mindennapok egyhangúságát. Közben semmiképpen sem magyarázni a látottakat, inkább mosolyogni támad kedvem és azt veszem észre, hogy énekelek. Megfogtak, a felszín alatt, az érzelmeimen keresztül, de nem érdekel. G dúrban zúgják a fákon a kabócák és annyi Pöttyös vár még ránk.