Ég áldja a Kreatívot a hírleveleiért – mindig akad bennük egy-két gyöngyszem, amiből aztán megszülethet a csütörtök reggeli poszt. Ma a Nike új futócipőjét teszteltük – vagy legalábbis az arról készült videót. A film két és fél perces, ami első látásra hanyatt vág, de gondoljunk csak bele – így lesz miből válogatni egy tv-reklámhoz.
Nagy különbség a korábbiakhoz képest, hogy az egész sztori nem valami izzadtságszagú versenyhelyzetet fest elénk, ahol a nemek képviselői bármilyen felállásban kitörő örömmel alázzák porba egymást a legkülönfélébb sportágakban, illetve csúcsokat döntögetnek lelkesen. Itt egy kedves szerelmi történet szálai bontakoznak ki. Dalos kedvű lány (szinte már várnám Patrick Dempsey-t a másik szólamhoz), aki a barátjához indul, futva, hiszen az érzelem már olyan elviselhetetlenül feszíti utána, hogy csak na. Másik oldalon a srác ugyanezt teszi, de érte már előre izgulunk, a felszerelését látva. Az időjárás is előrevetíti a legrosszabbat, ami végül be is következik, a mókás dalocska közepette a lány töretlenül, izzadás és sminkjének elkenődése nélkül érkezik, immáron a kórházba.
Azért nagyon jó a film, mert tény és való, hogy a megfelelő felszerelés mellett a sport egészen más érzést nyújt, ekkor válik igazán élvezhetővé, és a Nike mindig is csúcsminőségre törekedett a termékei gyártásakor. A zenés megoldás, a kerettörténet érzelmes húrokat penget – szerintem az irány jó, hiszen a szerelem érzését a sporttal, valamint a márkával összekapcsolni biztos út lehet a célcsoport kis szívébe. Mondjuk ennek kapcsán felmerül, hogy ki is a célcsoport? A korábbi, emlékezetes focis reklámok például inkább a pasikat célozták - de a szívroham alapos gyanújával kórházba kerülő srác egész biztosan nem hajtja a férfinépet a boltokba. A Nike alapvetően a nők kegyeire hajt, ehhez pedig az örök vágyakat: a beteljesült szerelmet és a pasik által uralni vélt világban való helytállást használja fel.
