ADmission

Érdekes módját választotta a Vodafone, hogy bebizonyítsa nekünk, ő a legjobb mobilinternet szolgáltató. Vettek egy modellt, beültették egy rally autóba bekötött szemmel. Majd miután elkezdtek száguldani, ráeszmélt a csaj, hogy ő a navigátor. Hoppá! Rögtön a mélyvízbe, ugye? De még szerencse, hogy a csajnál volt egy nagyképű telefon, ami nem mellesleg Vodafonos, így még éppen az utolsó másodpercben, az egyetlen kanyar előtt be tudta kiabálni (a pilótára hozva a frászt), hogy élesen balra. Nem tudom, észrevettétek-e, hogy közben elmellőztek egy magenta illetve egy pannonkék színű autót...

Na, itt a lényeg! Kell valakinek magyarázni, hogy mit jelképez a reklámban a magenta vagy a kék színű autó? Hm... a kis huncut! Etikus ez? Vagy semmi baj nincs azzal, ha egy szolgáltató a versenytársához képest jobbnak mutatja be magát a reklámban?

Kicsiny kis országunkban határozottan elutasítják, nem szeretik az összehasonlító reklámokat (emlékszünk még a "hagyományos mosószerre"? talán ez hagyott mély nyomokat bennünk :D ). Pedig ha elegánsan csinálja az ember, sok fogyasztó megnyerhető ily módon. Elegáns az, ha adott piacon a mezőny tagjai a piacvezetőhöz hasonlítják magukat. Nem pedig fordítva. 

Ezek alapján rátok bízom a Vodafone reklám véleményezését...

Íme néhány módja annak, hogyan lehet elegánsan a másikhoz mérni termékünket. Fogyasszátok szeretettel! :)

... itt a Dolce and Gabbana új illata férfiaknak, és egy poszt Nektek – mindezt Nőnapra!

Sport. Sokunk számára olyan fontos, mint a levegő. Magányosan vagy csoportosan, kezdő vagy haladó szinten, izzadósan vagy lazán – de mindenképpen értünk. Azért, hogy egészek maradjunk, test-lélek-miegyéb.

Amellett, hogy a kamerába néha cinkosan kikacsintó modellfiú gyönyörű, és simán megszavaznám magamnak, azért mélyebb jelentést is megláthatunk a kockás hasfal mögött – már ha el akarunk (és el is tudunk) vonatkoztatni az önmagában jutalom-értékű vizuális élménytől. A videó szereplője igazi sportoló – megérkezve azonnal bemelegítéssel kezd, sugárzik róla a sport iránti alázat. Edzés közben végig felfelé tekint, mintha onnan várná a megerősítést – ilyennek képzelnénk az ókori atlétákat, akik a babérkoszorúért küzdenek az arénában. És ha már aréna: a szpot végén madártávlatra váltunk és feltárul előttünk a sport örök temploma, ahol a csodálatos napsütésben, kék ég alatt edzett hősünk elégedetten pihenheti ki a fáradalmakat, szinte egybeforrva az őt körülvevő univerzummal. Ezt a magasztos érzést adhatja a sport mindnyájunknak, kortól, nemtől, évszaktól függetlenül.

Hölgyeim: ha a mai edzés ki is marad, a videó ismétlésre állítása jelentősen növelheti a boldogság-érzetet! Tesztelve. Brrrrrr…

Ha valamiért elviselni sem tudok egy reklámot, vagy éppen megtetszik egy másik, mindig próbálom szem előtt tartani, hogy vajon célcsoport vagyok-e? Mert ha nem, akkor halálosan mindegy, hogy tetszik-e vagy sem, utálhatom nyugodtan, a legkevésbé sem fogja ez meghatni a reklámozót. Ha viszont én vagyok a célcsoport, akkor mindig kétségek gyötörnek, hogy vajon csak azért tetszik annyira az adott reklám, mert eltaláltak, és beleillek a sémába én is? Éppen ugyanolyan vagyok, mint a többi nagyvárosi, huszonéves, iskolázott, egyedülálló nő? Nem szoktam jól érezni magam az ilyen gondolatdömpingek végén. 

De mi történik, ha még a célcsoportot is nehéz belőni? Karácsonykor írtam egy ízig-vérig pasi reklámról, azért az nem lehetett nagy kihívás. Viszont mi a helyzet egy áramszolgáltatóval? Ki az ügyfél? Bárki? És Bárkit hogy szólítsuk meg? Valami univerzális kell, valami mélyen emberi, amihez mindenki tud kötődni.

Az E.ON filmje a profizmusról szól, a szakértelemről, a szervezettségről, a teljesítményről. A társadalom, amiben élünk, pedig értékeli a teljesítményt. Elvárja, díjazza (még akkor is így van, ha néha erről más a személyes benyomásunk). Van benne veszély, amit teljes nyugalommal pillanatok alatt elhárítanak a képzett és rutinos szakemberek, vannak benne felelősségteljes vezetők, szakszavak, és szigorúan villogó pöttyök a falon. Én pedig tátott szájjal bámulom a csodát, hogy elromlik, és megszerelik, és újra kigyulladnak a meleg fények a lakásokban.  

Ez a reklám nem a bennem élő nőhöz, vagy a bennem élő nagyvárosihoz szól, hanem a bennem élő emberhez. Minden emberhez. Bárkihez. 

Képzeld el, hogy reggel a buszmegállóban ácsorogsz, álmos szemmel körbetekintesz, mire egyszer csak egy plakát, amivel szemben állsz, azt írja: Látom ám, hogy engem nézel. Közelebb mész, erre tovább fontoskodik, megmondja, hogy ez még mind semmi, azt is tudom ám, hogy nő vagy férfi vagy. Mire elsuttogsz egy WTF-ot, ő már tovább folytatja: ha férfi vagy, statisztikákat tol a képedbe, ha nő vagy, egy egész reklámfilmet mutat képekkel, arcokkal. Mert megérdemled? Interaktív plakát 1.0.

Írtunk már korábban arról, hogy a plakátos hirdetési forma nagyobb kihívást jelent a kreatívoknak, mint egy reklámszpot készítése, hiszen jóval kevesebb eszköz áll rendelkezésre, hogy megragadja a figyelmet, jól eltalált szlogen, kép szükséges. Természetesen mindkettőnek van előnye és hátránya, a film nagyobb közönséghez jut el, míg a plakáttal nagyobb az esély a célcsoport elérésére a megfelelő helyszín kiválasztásával. Kiegészítik egymást, ezért is általában egy kampány mindkét elemet egyidejűleg használja. Fenti ötlet azért is érdekes, mert kitalálói igyekeznek megkerülni ezt a problémát, legalábbis egészen más módon közelítik meg. Egy technikai megoldással, ami esetünkben egy arcfelismerő HD kamera, csoportok szerint szűrnek, ettől függ a további tartalom megjelenítése.

De mi is ez tulajdonképpen? A Plan UK nevű szervezet Because I am a Girl - Choices for Girls kampánya felhívja a figyelmet arra, hogy a harmadik világbeli nőknek jóval kevesebb lehetőségük van, kevesen tanulhatnak, illetve dönthetnek arról, hogy mit kezdjenek az életükkel. Szemben ugye velünk, kényelmes és jólétben élő európai nőkkel és férfiakkal. Eddig ugye nincs különbség, mindenki ugyanazt látja. Ez mind nagyon szép és jó, a cél nemes, nézzük tovább, úgyis várni kell a buszra, na meg mit szólnának a többiek, ha ettől elfordulnánk? Ezután jön a csavar: nekem, mivel nő vagyok, levetítenek egy érzelmes, nőket bemutató filmet, amitől ideális esetben elérzékenyülök és elhatározom, hogy támogatom a szervezetet.

Nem is sejtem, hogy mekkora „kiváltságban” van részem. Férfi társainkat a sztereotípiáknak megfelelően statisztikákkal akarják megfogni, persze, biztos úgysem érdekli őket a sok szomorú női arc. Meg a hüvelygomba.

Szerintetek van létjogosultsága az efféle megkülönböztetésnek? A készítők valószínűleg úgy gondolják, hogy racionálisan jártak el, és a jó szándék felől sincs kétségem, de valóban tudják-e ilyen formában érzékeltetni a problémát?

Bónuszként itt egy bemutató videó angolul értőknek.

Ez az egyik kedvenc reklámom. Fél perc alatt csábítja el a szülőt, hogy Kinder tojást vegyen a gyermekének. Nem tagadom, rajongásomnak nem csupán szakmai okai vannak. A mai napig ugyanolyan izgatottan bontom ki a csokitojást, mint gyerekkoromban. És ha már kibontottam a tojást, a csoki is elfogy. :)

Ez a néhány másodperc nagyon ötletesen és aranyosan mutatja be, milyenek a gyerekek. Egy egyszerű tojás forma a képzelet végtelen tárházát nyitja meg bennük. A gyermekek fantáziája rendkívül gazdag. Fejlődésük során szükségük van arra, hogy szabadon engedhessék fantáziájukat, és ebben a játékoknak nagy szerepük van. A Ferrero vállalat margetingesei ezt remekül tudták átültetni a reklámfilmbe azzal, hogy minden gyermek az általa vágyott játékot látja a tojásban. A hab a tortán a humor a reklám végén, ami egy nagyon édes kislány szájából hangzik el. Annak is ellágyítja a szívét, aki eddig csak furcsán nézett a televíziójára a reklám alatt.

Annak ellenére, hogy gyermekeknek szóló játékról van szó, ez a reklám teljes mértékben a szülőnek szól. Azt üzeni, hogy a Kinder tojás a tökéletes ajándék, ha gyermekünknek kedveskedni szeretnénk.  Hiszen ez a végtelenül egyszerű tárgy kielégíti a gyermek kíváncsiságát, a csokoládé szeretetét és az ajándékozás örömét.   

A Kinder Surprise 1972 óta okoz örömet az embereknek, de a küldetését ebben a reklámban tudta a legjobban kifejezni. Kívánom, hogy még sok-sok gyermeknek és felnőttnek okozzon néhány szép pillanatot a Kinder Meglepetés.

A Velveten találtam ezt a videót, a hozzá tartozó cikkel együtt. A címben ott figyel a gruppenszex, mint a minden hím figyelmét bevonzó szezámtárulj, tovább olvasva azonban a kezdeti nagy hév családias, hármas pettinggé szelídül. Megállapítják, hogy a pirulós érzékiség helyett valódi szexszel operáltak a kreatívok, és hogy bár nincsen nyílt pucérkodás, azért akad bőven inger a videóban. Node ennek ellenére azért milyen hatékonyan mutatják be a termékeket.

Az állítások közül kizárólag az utolsó tagmondattal tudok azonosulni… Valóban hatékony a reklám – megmutatja, hogyan válhatok szexistennővé az Agent Provocateur termékeit viselve – szexistennő alatt pedig nem a szempilla-rebegtető Calzedonia-csontvázakat értem, hanem az olyan csajokat, akiket még a többi nő is megkíván. Innentől kezdve azonban szerintem a cikk téved. A hatás nem a fentebb felsoroltak ellenére történik, hanem éppen azért! Ha meztelen testeket és szexelő színészeket látnánk, azt a művet pornófilmnek neveznénk. Ebben a szpotban nem látunk semmit. Illetve csak azt, amit akarunk. Így működik a Gestalt: a rendelkezésre álló elemekből a motivációink alapján összerakjuk a mintát – azaz elképzeljük a szexet. Simán lehetne, hogy a takaró alatt éppen egy vad backgammon vagy go játszma zajlik, csak éppen kevéssé valószínű, hiszen a fent említett játékokat nem feltétlenül ilyen körülmények között űzik. A sejtetés tehát beválik. (Na jó, azért a végén a melltartók ledobása is segít a gyengébb fantáziájúaknak.)

Remek megoldás, és bár a Velvet szerint „provokáló”, szerintem viszont csak annak az, aki kifejezetten fel akar háborodni. Én inkább szexisnek és igényesnek látom. Ti?

A mai posztom témája kicsit kapcsolódik egy korábbi poszthoz. A minap láttam először ezt a reklámot, és hogy úgy mondjam, nagyon megfogott. Elgondolkodtatott. Először azon törpöltem, hogy vajon miért készítenek idióta és undorító reklámokat a gyógyszerekhez. Aztán azon, hogy én hogyan reklámoznék egy székrekedésre vagy prosztata gondokra való gyógyszert.

Számos reklámot tudnék felsorakoztatni az idióta és undorító jelzők mögé. Az idiótaság valószínűleg abból fakad, hogy szeretnék viccesen bemutatni a problémát a reklámban. Ami bennem ellentmondásos érzéseket kelt, hiszen egy egészségügyi problémát nem lehet elviccelni, bármi is az. De az is érthető, hogy ezzel szeretnék közelebb hozni az embereket a reklámhoz, a humor nagyon jó kapocs. Talán könnyebb a gyógyszertárban is kikérni a Prostenalt egy ilyen reklámmal a hátunk mögött, mint egy Ásókával bemutatott készítményt. Az undorítóság valószínűleg onnan ered, hogy sokáig gondolták azt, hogy a száraz tények bemutatása, az elrettentés, a fogyasztóra való ijesztés eredményesebb a fogyasztó meggyőzésében. Ma már tudjuk, hogy nem az, sőt, fordítva sül el.

Nem egyszerű gyógyszereket reklámozni, főleg olyanokat nem, amik nem a kisbabák popsijának egészségének megőrzésére vonatkoznak. Minden elismerésem a gyógyszer reklámok készítőié. De még néhány kreatív nem ártana a csapatokba...

A mai reklám egészen személyes úton került egyáltalán képbe, de jobban belegondolva nem is értem, hogy eddig miért nem bukkant még fel. Egy kedves barátnőmmel söröztünk egyik este, mikor megkérdezte, hogy mit gondolok arról a reklámról, amit a blog facebook falára posztolt legutóbb. Azóta ő elment fél évre Hollandiába, és az indulás előtt csináltatott magának egy mastercardot a külföldi és online vásárlásaihoz. Azt mesélte, mikor megkapta a kártyát, pontosan azt érezte, amiről a Mastercard reklámok szólnak évek óta: szabadság. Az anyagiakat kezeli a kártya, te pedig ráérsz a valóban fontos élmények gyűjtésével foglalkozni. Ígérhetne ettől többet? Olyat, amit teljesíteni is tud, keveset. 

Számtalan verziója létezik ennek a filmnek, amik hosszú évek óta ugyanazt mondják, de hát miért is változtatnának a nyertes csapaton? Amikor az első másodpercekben megjelenik egy felirat valaminek az áráról, már akkor pontosan tudja mindenki, hogy ez egy Mastercard reklám lesz. Ennek ellenére még mindig számtalan lehetőség rejlik ebben az ötletben, és ami talán a legnagyobb eredmény: mém lett belőle. Abból az ötletből, hogy megvásárolsz néhány egyszerű dolgot, amik aztán egy soha vissza nem térő élményt nyújtanak számodra. Az internet tele van olyan képekkel, amik erre az analógiára alapoznak, és hiába hiányzik már ezekről a logó, mégis mindenki tudja, hogy ezek a képek a Mastercard reklám logikájára építenek. Az is pont ilyen, ami tegnap este került ki a blog facebook oldalára.

Hosszas keresgélés után megtaláltam a saját kedvencemet is ebből a sorozatból, és nem véletlenül kellett sokáig kutakodnom, ugyanis egy '97-es darabról van szó. Viszont mennyit elmond a reklámról, hogy 15 év után is pontosan tudtam, hogy mit keresek! Nektek van kedvenc Mastercard reklámotok?

A poszt tanulságai:

1. Nem ciki, ha egy jól működő ötletet akár évtizedekig életben tartunk.

2. A blog facebook oldalán lehet nekünk reklámokat javasolni, vagy csak megmutatni, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik. Örülünk ilyenkor.

Nem így emberünk. Látszik rajta, hogy mindenre elszánt, ezt a már-már igénytelenségbe hajlóan szexi arcszőrzete is bizonyítja. (Clearly does not give a fuck, ha egy örök klasszikust szeretnék idézni.) Egykedvűen vezeti autóját egy kies vidékre, ahol komoly szakértelemről tesz tanúbizonyságot. Mármint a bárkaépítés területén. Hősünk ugyanis Noé Jr., aki a soron következő világvégére készül – a jól bevált faipari alapanyagok felhasználásával, de olyan technikai újítások bevetésével, mint pl. a fentebb említett matériából készült lemezjátszó és hangszórók. Nem kispályás az elkészült mű sem, azonban valami hiányzik… Ekkor ifjú Noé előkapja az AXE 2012-t (milyen fantáziadús neve van, figyeled?), kigombolja az ingét, ezzel felfedve az (utolsó) év legszebb férfi felsőtestét, majd teátrális mozdulattal magára fújja az illatanyagot, háttérben pedig már gyűlnek a viharfelhők. Rosszat sejtünk.

Kellemetlen érzéseinket a semmiből megjelenő két fenék oszlatja el. (Tényleg?) Mindenesetre a lányok mindenfelől párosával érkeznek, szőke szőkével, forrónadrágos forrónadrágossal. Szerencsére a bárkában mindnek akad hely. Klassz (lenne) ez az özönvizes analógia, jól épít rá a film – de a nők=állatok allegória nekem valahogy nem szállítja a katarzist a végén… Akkor már inkább a bűnös angyalok, kösszépen.

Ezekben a napokban természetesen a Super Bowl lázában ég a teljes reklámvilág, mindenki kíváncsi rá, milyen filmekkel készülnek a márkák, és mindenkinek van véleménye a már napvilágot látott szpotokról. Viszont a hirdetőknek csak egy egészen kis részét érinti ez a felhajtás, nincs mindenkinek 26 millió forintja egy akár 3 perces reklám minden egyes másodpercére. Vannak más módjai is a figyelem felkeltésének, én a következő példákat egy csoportba sorolnám: minél undorítóbb, annál jobb.

Mivel most minden a hétvégi amerikai Super Bowlról és a szünetben magukat megmutatni akaró és egymással versengő brandekről szól, mi sem dugjuk homokba a fejünket, lássuk hát az idei autós túlkínálat egy darabját.

Amire először felkaptam a fejem, az a zene volt, az Echo & The Bunnyman száma, The Killing Moon. A banda a 80-as években élte fénykorát, ez az egyik legismertebb számuk. A 90-es években vagy még később szocializálódottaknak viszont inkább filmzeneként lehet ismerős például a Donnie Darko című kultfilmből vagy a jelenleg is futó brit sorozatból, a Misfitsből. Én néhány éve előbbi soundtrackjeként agyonhallgattam ezt a számot, nálam ezzel tehát eleve plusz 1-ről indultak, de innen szép veszíteni. Tettek is ezért, de itt mindjárt le is szögezném, hogy ennek ellenére alapvetően egy korrekt, jó reklámot láthatunk. A katarzis elmarad, de biztosan a mezőny jobb darabjai közé tartozik. Már csak azért is, mert biztosra mentek, látszik, hogy tudták, mit csinálnak.

Vámpíros tematikára építeni manapság olyan, mint azt emlegetni, hogy a közösségi oldalak a marketing legfontosabb felületévé váltak. Meglovagolni a trendet, abból biztos nem lehet baj. A reklám jól kihasználja, hogy a közönség apraja-nagyja kézikönyvet tudna írni a vámpírokról és ismerősként üdvözli őket még az is, aki egy Twilight részt sem látott életében. Vagy True Bloodot vagy Vámpírnaplókat. A hangulatteremtés rendben van, bár vannak zavaró tényezők, például egy vámpírnak nincs is tükörképe, haha. Persze honnan is tudná ezt az Audiban (!) utazó vámpírfiú, ha arról is a visszapillantóból kell meggyőződnie, hogy kinőttek a vámpírfogai?

Szerencséjükre azonban mégsem buknak el, a hibák apróságok maradnak. De csak azért, mert egy tekintélyes, régi autómárkáról van szó. Nem kell szenvedniük az autó bemutatásával, úgyis tudja mindenki, hogy jó. Koncentrálhatnak azokra a részletekre, amelyek megkülönböztethetővé teszik, valami többet nyújtanak. Például az alacsony fogyasztású, mégis nagyon erős fényű ledlámpáikra. Az erre kigondolt koncepció pedig ügyes, még pedig azért, mert élményt ad, érzelmeket mozgat meg, mégsem veszik el az üzenet. Kis fogyasztású, környezetkímélő, mégis erős fényű lámpákkal ellátott jó autó, ráadásul kinyírt egy csapat hippivámpírt. Ez csak cool lehet.

Végtére is mind evezünk. Ki így ki úgy, ki erre, ki arra. Aztán néha – vagy gyakran – a korábban békés tengerünket felkavarja valami és a hullámok a fejünk fölé csapnak. A szél tépi a hajunkat és az evezők is kicsúsznak a kezünkből… Hogyan tudjuk ilyenkor víz felett tartani magunkat, és partra vezetni kis hajónkat?

A Twinings ebben a nagyon szép metaforában mutatja be a mindennapok vívódásait, méghozzá a megszokottól eltérő stílusban: rajzzal. A megoldás roppant szofisztikált, méltó a márkához. Ahogyan az is, amit kifejezetten szeretek az igazán nagyok szpotjaiban: szórakoztató, művészi videót élvezhetek anélkül, hogy végig egy logót kellene bámulnom, vagy béna ajánlatokat kellene hallgatnom.

A háttérben mindeközben a brit Charlene Soraia őszinte hangján a Wherever You Will Go szól – ha eddig nem hittem el, hogy ha gondom van, majd hat galamb felkap és csendesebb vizek felé repít, hogy utána hallá változva a habok közé merüljön, akkor ezután biztosan el fogom. Aki pedig teázik, az tudja, hogy egy csészével a kezünkben leülni, és picit ellazulni pontosan ilyen érzés, még akkor is, ha kint tombol a vihar.

Számomra abszolút telitalálat ez a reklám – megfelelő hangon szól a mai világunk mai emberéhez.

A minap szúrt szemet nekem ez a Heineken reklám, amit már nem tudok szó nélkül hagyni. A Heineken mind eddig olyan reklámokat csinált, amiről beszéltek az emberek. Egymásnak küldözgettük a videokat, hogy 'ezt láttad már, nagyon jó'? És ez nem kis siker. A Heineken hazánkban is nagy márkává nőtte ki magát a marketingje által. Azonban tavaly új kampány jött ki, mindenben más, mint az eddig megszokott. Ez persze önmagában nem lenne rossz.

Az új reklámfilmek először a hosszúságukkal tűntek ki a többi tévéreklám közül. Hosszabb, mint a megszokott fél perces szösszenet. Az eredeti reklámfilmek másfél percesek, hozzánk olyan egy perces vágott verzió került a reklámszünetbe. Másodszor, nincs benne szöveg, csak zene. A zene sem mindennapi, de szerethető. Harmadszor, az egész reklám különös események láncolatából áll, nekem olyan érzésem van tőle, mintha Aliz Csodaországába csöppentem volna.

Nos, nem értem. A reklám nem szól a sörről. Hogy akarja nekem átadni, hogy ha én Heinekent iszok, az nekem jó? Miért válasszam én a Heinekent a rengeteg féle sör közül ezek alapján? Csak arra tudok gondolni, hogy a Heineken megengedheti magának, hogy ún. imázs hirdetést készítsen ezekben a nehéz időkben is. Vagyis az ismételt vásárlást igyekszik erősíteni, illetve az emlékezet fenntartása a cél. Azokra a fogyasztókra épít, akik hűek a márkához. Ettől azonban még mindig furcsának tűnik nekem ez a reklámkampány.

Kíváncsi vagyok, hogy Nektek mi a véleményetek róla?

Biztos vagyok benne, hogy mindenki emlékszik még a tavalyi év egyik legjobb reklámjára, amit a Volkswagen készített a Super Bowlra. Igazán mesteri darab, erről mi sem árulkodik jobban, mint az 50 milliós youtube nézettség, meg az Arany Oroszlán, ami Cannesban járt a filmnek. Ha az éhes disznók makkal, akkor a reklámkészítők biztosan Darth Vaderes kisfiús VW reklámokkal álmodnak. Az ismétlés (és szórakozás) kedvéért álljon itt a film is:

Ha pedig valami működik, akkor attól nehéz megválni. Így aztán a Volkswagen kreatívjai is maradtak a jól bevált Star Wars receptnél, a gyereket kutyára cserélték, és az idei Super Bowlra is készülnek valamivel. A részletek még hiányoznak, de a honlapjuk azt ígéri, január 27-én minden kiderül (érdemes átkattintani). De hogy addig se maradjunk jóság nélkül, egy teaserrel fokozzák tovább a kíváncsiságunkat, és azt ígérik, hogy minden értelmet nyer majd.

Nekem a legtöbb esetben jobban tetszenek a plakátos hirdetési elemek, mint a mozgóképesek, ennek pedig igazán profán oka van: sokkal nehezebb, több kihívást jelentő feladat egy fotóba, szlogenbe, autópályán suhanós pillanatba sűríteni azt, amit mondani szeretnénk, mint akár egy félperces szpotba. (Megjegyezném, hogy a kampányoknak általában mindkettő a része, egyik aktiválja kis buksinkban a másikat, de ez most ne képezze kötözködés alapját.)

Tovább megyek, figyelem! Amikor valaki a branding során logót, arculatot tervez egy cégnek, terméknek, stb., az még ennél is komplexebb fába vágja kreatív fejszéjét: neki kell megterveznie azt a homlokzatot, amely hűen reprezentálja a mögötte lévő építményt, stabil keretet ad neki, de azért jól tűri a belső kőművesmunkákat. Az emberek ezt látják meg először, ez alapján döntik el, belépnek-e az ajtón. Éppen ezért – ha nem a sarki közértről van szó – nem lehet túl sablonos, hiszen akkor ki a csoda menne be, de nem lehet túl absztrakt sem, mert azért a kiszámíthatóságot is nagyra értékeljük. Hol a balansz?

Ma Kate Brady-nek, egy dublini ártszkúl hallgatójának dizájnját hoztam. A feladat egy, az ír piacra most betörni készülő, a többitől élesen különbözni óhajtó játékbolt brandingje.

Menjünk sorban: a céllal összhangban már a színek is eltérnek a szokásostól – csak semmi babarózsaszín vagy szivárványos bohóckodás. Letisztult formák, komoly színek, semmi kép, csak betűk – ez nem gyerekeknek való, mondhatnánk. De nem is nekik szól! A cég a szülőket várja a boltba (egy ötévesnek ugyanis igen csekélyke lehet a magánvagyona), bennük akar valamit megpiszkálni. A különlegesség érzését kelti, azt sugallja, hogy ők az új, szofisztikált generációhoz méltó helyen vásárolnak, mindent megtesznek a gyermekeik minél magasabb színvonalú fejlesztéséért – tehát ők a lehető legjobb szülők. Személyes kedvenceim a nagy R-betűkkel operáló variációk: ha ezekre nézek, azt látom, hogy a méltóságteljes R mögött azért van bőven játékosság, és ahhoz, hogy a lényeget meglássam, mögé kell néznem. Ha legközelebb Dublinban járok, meg is teszem.

Két reklám, szinte egyforma forgatókönyv. Az egyik pont arról szól, a másik csak felhasználja azt. A melegházasságot. Nyilván nem magyar filmek. 

A GetUp! filmje az érzelmekre játszik, a végén esik csak le a tantusz, addig mindenki csak a hagyományosban gondolkodik, és pont a végső fordulat miatt hatékony a film: ha fel se tűnt, hogy ez a film nem arról szól, ami számomra normális, akkor lehet, hogy a homoszexuális kapcsolatok is pont olyan normálisak, mint a heteroszexuálisak. Szerintem nagyon hatékonyan közvetíti ezt az üzenetet. 

Ezzel szemben a Twingo reklámja már nehéz ügy. A szándék világos: új idők, új Twingo, apa meg apa jól mutat majd az új kék autóban. Itt nem a komolyan meglepő fordulattal próbálnak meg élni a készítők, hanem a viccesen meglepő fordulattal, ami a bilikék autóban, kisgyerekkel a karjukon távozó melegek képével együtt szinte már bántóan sztereotipikus. Szerintem itt most nem sikerült eltalálni a célt. Megbotránkoztatáshoz kevés, elgondolkodtatáshoz még kevesebb, talán egy mosolyt megér, liberálisabb érzelműektől némi felháborodást, de hogy Twingot keveset fognak eladni vele, abban szinte biztos vagyok.

Úgy tűnik, népszerűek az ilyen témájú reklámok mostanában. Szerintetek megjelenhet Magyarországon bármi hasonló? Van rá esély, vagy nem tart ott a társadalmunk, hogy főműsoridőben melegek házasodjanak a tévében? 

Az újévben első posztomat egy összefoglalóval kezdem. Összeállítottam egy listát olyan 2011-es reklámokról, amiket (szépen szólva) nem szívesen látok a tévében. Felhívom a figyelmeteket, hogy a reklámok egyenként is megviselik az embert, az egymás utáni megtekintésük káros lehet az egészségre!  J

A 10. helyen a világ legvonzóbb pasija, akiért minden nő lecserélné a pasiját, de az illatát mindenképp. Kitaláltátok már? Igen, az Old Spice-ról van szó! Nálam tavaly ő vitte a pálmát, de mint látjátok, több elviselhetetlenebb reklámot is mögé helyeztem. Ez azért van, mert ebben a reklámban találhatunk pozitívumokat is a reklámkészítést nézve (ha jobban megvizsgáljuk).

A 9. helyen álló reklám szerintem nagyon vicces lett, és ez a Kinder tejszelet reklám. Ha jó a kedved, üsd a tenyered! Ha ötletre vágysz, üsd a tenyered! Köztünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg: ha jó a kedved, üsd a tenyered! A készítőknek minden bizonnyal jó kedvük volt, de az ötlet nem jött. J

A 8. helyen az érzéki élményt nyújtó Schweppes áll. A tavalyi koncepció alapján híres hollywoodi sztárok bizonygatják nekünk, hogy nincs jobb dolog a világon a Schweppes-nél. Nos…így sikerült.

A 7. helyezett nálam a Milka tehén, aki arra bátorít minket, hogy merjünk gyengédek lenni, de nem jó a társas játékokban sem. Nekem sokkal jobban tetszett, amikor a medve és a mormota leskelődtek be az ablakon. Kissé amerikai szagú a reklám, gondolok itt a best practice elvre. Miért kell egy tehénnek bármiben is jónak lennie? És miért ezzel reklámoznak egy finom csokoládét?

A 6. helyen egy rendkívül idegesítő reklám áll: Always. Ehhez inkább nem fűznék szavakat.

Az 5. helyen a Tic Tac reklám áll. Ez az új kampány rosszabb, mint eddig bármelyik. Sajnos többet is készítettek belőle, és esküszöm, némelyiket nem is értem.   

A 4. helyezett a szivárványt csipegető zsiráfot fejő hippie. Külföldön komoly reklámkampánya van a Skittles-nek, hozzánk ez az egy reklám jutott be…

A dobogó alján a baktériumok állnak. A Domestos Magyarország első számú tisztítószere… De nem a reklámjai miatt. Ennek egyszerű oka az, hogy a Domestos volt az első a piacon, aki azt állította magáról, hogy elpusztítja a baktériumokat.

Az ezüstérmet Tibi, a kakaóbab kapta. Állítólag olyan teszteken, amiben csokoládékat kóstoltatnak vizsgálati személyekkel anélkül, hogy tudnák, milyet kóstolnak, a Tibi csoki bizonyult a legfinomabb csokoládénak. Ez az eredmény mégsem tükröződik a számokban. Nos, a reklámot nézve, ez teljesen érthető.

Az 1. helyezett, tehát a legrosszabb reklám a Nevető tehén. Mostanában ettől rosszabb reklámot nem is láttam. Nem értem a készítők szándékát. A fogyasztók megnyerésében csak a figyelemfelkeltésig jutottak el. De miután felfigyelt az ember a reklámra, már nyúl is a távirányító után, hogy elkapcsoljon. 

Sör, megint. Ezúttal egy Belgiumban felvett, viszonylag friss videón akadt meg a szemem. A Carlsberg kreatívjaira nem lehetett eddig sem panaszunk, számos szórakoztató alkotással örvendeztették meg a közönséget, legyen az új lakótársas, vagy temetés-gyanús.

Jelen szpotjuk szakít a hagyománnyal, és a meglepetés erejére épít. Egy motorosokkal dugig tömött moziterembe eresztenek be gyanútlan párokat, akik – szerencsétlenségükre? – az utolsó két jegyet vették meg a kasszában. Az ő belépéskori döbbenetüket kapták lencsevégre az alkotók, amely többnyire rövid hezitálás után a terem elhagyását eredményezte. (Margóra: sok esetben a pár pasi tagja fúj visszavonulót!) A valódi meglepetés azonban azokat érte, akik végül elfoglalták az utolsó két helyet – a tetovált muksók ugyanis vad tapsvihar közepette két sört adnak át a kísérlet résztvevőinek.

A hazai reklámok között is volt hasonló: akkor egy mosóport igyekeztek a statiszták valódi érzelmeinek felhasználásával eladni. Minél életszerűbbnek tűnik az érzelem, annál hatásosabb lesz a reklám – márpedig mi lehet valódibb a valódinál?

Amellett, hogy remekül használja ki az érzelmek hatását, a film egy komoly előítéletre is felhívja a figyelmet, két legyet ütve egy csapásra. Mert igenis jutalmazó lehet leküzdenünk a sztereotípiákat – lehet, hogy gyakrabban kellene vele próbálkoznunk.

A 2012-es év első reklámja nálunk még a múltból származik, mégpedig a Kreatív listájáról, 2011 legjobb reklámjai közül. Nem is olyan régen írtam már hitelekről, és most is csak nagyon hasonló gondolatok jutnak eszembe, mint anno a Cofidis reklámok esetén.

Egyrészt ugye a gazdasági helyzet lényegében ugyanaz, valószínűleg továbbra sem lehet álommeló a hitelek értékesítése - hát még vonzóvá tétele. Nehéz lehet manapság meggyőzni az embereket arról, hogy a hitel valójában számtalan lehetőség forrása, és nem egy sírig tartó vasgolyó az ember bokáján. De ha már muszáj, akkor szembe kell néznie a hiteligénylőnek egy elég kínos procedúrával, ami odáig vezet, hogy talán megkapja a pénzt. És ez az a része a dolognak, amit nagyon hatásosan mutat be a CreditHill reklámja. Mert a nagy többség tényleg azt hiszi, hogy beadja az igényléshez szükséges papírjait, és majd megkapja a pénzét.

De a valóságban ez nyilván sosem zajlik így. Mindig van valami, ami előre nem volt látható, valami mindig kimarad, elfelejtődik, elsikkad, és innentől kezdve lesz rémálom a hitelfelvétel. Az tetszik a CreditHill megoldásában, hogy konkrétan rávilágít a problémára, amire a megoldást kínálja, még akkor is, ha esetleg eddig nem is tudott a buktatókról a kedves leendő ügyfél. Rámutat, hogy mi mindenen lehet elcsúszni, és elmondja, hogyan tud ő segíteni, nem csak az unalomig ismert frázisokat puffogtatja a megbízhatóságról, a garanciáról és a kényelemről. Szerintem ez egy nagyon életképes megoldás, és egyértelműen ott a helye a Kreatív listáján.  

Valamiért igen gyakoriak nálunk az autóreklámok, pedig ez tényleg nem szándékos. Valószínűleg az állhat a jelenség hátterében, hogy mosóporról nehezebb jó reklámot csinálni, mint autóról. Vagy számítógépes játékról. 

Bevallom, a most bemutatott reklám teljes megértéséhez az öcsémet kellett segítségül hívnom, de ez nem a reklám minősítése, csupán én vagyok szinte teljesen inkompetens a témában. Merthogy ez a film egyszerre hirdeti a Jeep Wranglert és a Call of Duty: Modern Warfare 3-at. 

Szép példa ez a reklám arra, hogyan lehet különböző termékeket együtt hirdetni, az pedig gondolom nyilvánvaló, hogy mennyire kényezteti a célcsoportot ez a film: kütyük, fegyverek, autók, robbanások. Az pedig már végképp csak hab a tortán, hogy karácsony előtt egy hónappal jött ki a reklám (és a játék), szóval nagy összegben mernék fogadni rá, hogy sok karácsonyfa alatt volt idén CoD:MW3. (Jeep azért valószínűleg kevesebb.)

Ps: Azt kiszúrta valaki, hogy Budapesten forgatták a filmet? Nem igazán észrevehető, de azért na. 

Nem karácsonyi. Még csak nem is új. Az öcsémet kérdeztem, látott-e mostanában jó reklámot, bárhol. Erre kapásból mutatja az Audi-videót, még 2006-ból. Tökéletes lesz, gondoltam, autósat én még úgysem hoztam sosem.

A szpot minimálstílusú, félperces. A különböző nagy gyárakról elterjedt – és nagy részben általuk fenntartott – sztereotípiákra épít. Mit keresünk egy autóban? Ha a külsőségek fontosak, Alfa Romeo-t válasszunk, ha a kényelem, akkor Mercedest, ha a biztonság, akkor természetesen a Volvo az igazi, ha pedig a sportosság, akkor a BMW… De mi van, akkor, ha mindezt egyetlen autóban szeretnénk megkapni? Akkor fentebb emeljük a tekintetünket, és a négy karika megadja a választ… Egyszerű, de nagyszerű, mondhatnánk. Az Audi nem támadta a többi gyárat, mindössze azt üzente, hogy az általuk egyenként oly nagyra becsült tulajdonságok egyesítésével egy mindenki számára sokat adó márka. A gyár egyébként később sem riadt vissza az összehasonlítós reklámoktól.

Azért is örültem különösen ennek a kis szösszenetnek, mert ékes bizonyítéka annak, hogy a kreativitás még mindig sokat adhat ennek a szakmának – még akkor is, ha legtöbb esetben a büdzsé dönt a reklámok minőségéről...

Az idei karácsonyi reklámok közül nem sok említésre érdemes található, ami pedig igazán jó, például a John Lewis spotja, már mindenütt megjelent, megérdemelten kapták fel rajongva az ezzel foglalkozó és teljesen más tematikájú blogok egyaránt. De mi a helyzet a magyar mezőnnyel? Külön karácsonyi reklámfilmre és persze ennek széleskörű sugárzására nyilván csak a nagy, nemzetközi láncok magyar érdekeltségeinél kerül pénz, a T-mobile okostelefonrázós-csengettyűs kampányáról már ejtettünk is szót itt a blogon.

Egy másik óriás, a Tesco különösen érdekelt a figyelemfelhívásban, hiszen hihetetlen forgalmat bonyolít le ebben az időszakban. Nem ismerek pontos számokat, de a kígyózó embertömegbe bevásárlókocsistul beszorulás érzése elég hiteles élmény e tekintetben. Nézzük, mivel próbálnak még több hiteltörlesztéstől legatyásodott fogyasztót bevonzani. A film első része egész jóra, sőt, igen ötletesre sikerült. A mondanivaló és a mézeskalácsfigurák egészen eredeti összhangba kerülnek, jó nézni az egészet. Sajnos a kellemes hangulatból kirángat a játéklaptop kissé szürreálisan ható hirdetése, az utolsó döfést az "Első laptopom" felirat viszi be. Először bosszant, miért kellett ezt így elrontani? Aztán csak legyintek, ha jó karácsonyi reklámot akarok látni, megnézem még egyszer a fent említett édes kisfiút, ennek hatására pedig talán még a Tescoban is megveszem a finomabb, de drágább szaloncukrot.

Épp Nespresso reklámokat nézegettem, mikor rátaláltam erre a gyöngyszemre. Azonnal beleszerettem. És most nem George-ról beszélek, hanem a reklámról. Ez egy igazi nőknek szóló autóreklám. Erre a szerepre nem is találhattak volna jobb színészt George Clooney-nál. Láttuk már korábban, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben már nem elég a férfiakat megszólítani az autóreklámokban, de hogy kizárólag nőkhöz szóljon, olyannal még nem találkoztam. Minden meg van benne, ami egy nőnek kell, és semmi olyan nincs benne, ami nem kell (gondolok itt a végtelen számú három betűs rövidítésekre). Külön kiemelném, hogy nincs szöveg a reklám alatt. Egy jó zene mellett kísérhetjük végig, ahogy George felfedezi a Fiat Idea-t. Egyszerű, mégis magával ragadó. 

A kokakóla legendás karácsonyi megmozdulásai mellett a telefonszolgáltatók is általában a „karácsony-vásár/utcabál-tömeg/család-együtt”-klisékörre építenek téli kampányaikban. Nem tér el ettől idén a hazai témobil sem: embereink az adventi vásárban vadul rázzák az okostelefont, zenés flessmob jelleggel, és közben látványosan élnek át együtt különböző felejthetetlen élményeket. Nem sokban más az általam választott, és itthon talán kevéssé ismert O2 reklámja sem, azonban itt az utolsó képkockáig nem is tudjuk, hogy milyen szolgáltatásról van szó. Mindenki együtt azzal, akit szeret, vagy éppen odafelé, nagy ölelések, szerelmesek levitálnak, naná. Hiszen a karácsony már csak ilyen érzelgős időszak. Ehhez igényes, szép melódiák de ez sem újdonság igazán. A szpot alatt csak azt látjuk, hogy a szereplők mellett a hóban egy láthatatlan valaki is lábnyomokat hagy, nem is beszélve a semmiből maguktól megjelenő angyalkákról. Tudjuk tehát, hogy alakul az ünnep, alakul a hangulat, de motoz a kérdés: ki az, aki mindig velünk van, és része ennek a dolognak, szinte észrevétlenül? Az utolsó kocka megadja a választ: otú, az Egyesült Királyság legnagyobb mobil és internet szolgáltatója. Feszültség, már ha volt, feloldva, lehet a zsebhez nyúlni, hogy nééé tényleg, itt van. Mi az, ami viszont jól példázza a presztízsbeli különbséget a témobil és az otú között? Hát az, hogy a magyar narrátornak emellé a spot mellé még oda kell darálnia, hogy mit mennyiért nyújt a médiamániaikszell, az otú viszont nagylelkűen csak a karácsony=szeretet képletet vázolja egy mondatban, majd odateszi mellé a logót, meg azt, hogy otú. Na igen, de akkor már a fejünkben karácsony=szeretet=otú, ami máris nem mindegy. Az aktuális ajánlatot felesleges és ünneprontó lenne itt részletezni, a szerető közönség arról más felületeken értesül.

Ami a reklámból az emberekben megmarad, az kerek egypercnyi pozitív érzület. A legnagyobbak pedig felismerik, hogy nem az számít, hány másodpercig látod a magentát a reklámban, hanem hogy milyen érzésekkel hagyod ott a kedves vásárlókat. Otú nyert.

December 1-je volt az AIDS elleni küzdelem világnapja. Minden évben készülnek reklámok, figyelemfelhívó kisfilmek a témában, amik igyekeznek a demagógiát meghaladva közelíteni a kérdéshez. Muszáj is nekik, mert ezt a témát nehezen érzik magukhoz közel azok, akik még nem érintettek, pedig pont ők lennének a célcsoport.

Nagyon könnyű a hárítás: "én úgyse kaphatom el", "én sose jönnék össze olyannal, akitől elkaphatnám", "tudom én, hogy vigyázzak magamra", "az úgyis csak a melegek közt terjed". Viszont hiába minden ilyen gondolat, ha a világ AIDS betegeinek száma nő, és már régen nem elsősorban a homoszexuális közösségben terjed a betegség.

Pont ezt a nehézséget próbálja meg leküzdeni a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vírusvideója, ami nagyon is valóságossá és személyessé teszi a témát. A facebook párhuzamtól lesz  igazán aktuális a film, és szerintem egy percig sem állíthatjuk, hogy a cselekmény elrugaszkodna a valóság talajáról.

Ha már az AIDS most a téma, akkor szeretném felidézni az egyik tavalyi filmet is, ami a személyesség helyett sokkal inkább a humorral operált, és ezzel tavaly körbe is járta az internetet néhányszor. Az üzenet közvetítésének hatékonysága szempontjából talán a személyességgel operáló verzió a hatékonyabb, viszont ha a népszerőség a kérdés, akkor a humor mindent visz - és legalább a köztudatban van a téma.

Ez pedig a Vöröskeresztes videó: